2012. március 24., szombat

Presbiteri Konferencia Búzásbesenyőben

A tavaszi meleg napsütés minden gazdálkodó embert a földekre csalogat, vagy ház körüli teendőkre serkent. Sok ilyenkor a "tennivaló", mégis, - ahogyan a búzásbesenyői presbiteri konferencián elhangzott - már csak a lelkipásztoraik hívására is, az alsó-marosmenti körzet gyülekezeteinek néhány presbitere március 24-szombat délelőttre félretette teendőjét és eljött. Merem állítani, hogy akik ott voltak, nem bánták meg ezt a döntésüket. Czirmay Csaba Levente marosludasi lelkipásztor igehirdetése a hitről, Ábrahám hitéről szólt, de úgy hogy szinte hidat készített Lőrincz István - Marosvásárhely - Alsóvárosi lelkipásztor előadásának, amely a hitbeli növekedésről szólt. A tartalmas, lendületes és bizonyságtétel-szerű előadást követte néhány hozzászólás, majd a Lelkészek-kórusa énekelt néhány kórus-művet Bíró Jenő csejdi lelkipásztor vezénylete mellett. Emlékezetes marad számunkra a búzásbesenyői Kakasi Márton bácsi hozzászólása, az iskola-igazgató történeti ismertetője, valamint Simon Levente helybéli lelkipásztor szavai a gyülekezet múltjáról - jelenéről. A templomi alkalom végén a helyi kultúrotthonban várt a terített asztal, amely mellett a búzásbesenyői ifisek és a helybéli asszonyok szorgoskodtak a vendégek kiszolgálásában. Köszönetet mondva a gazdag ebédért, az előadás és az igehirdetés hitébresztő lelki kincsével térhettünk haza gyülekezeteinkbe.
SZL.







2012. március 20., kedd

Emlékek egy tavaszból...

2012 március 18. napja emlékezetes nap gyülekezetünk életében. Ezen a napon ünnepeltük a "márciusi forradalmat", a marosbogáti Emmaus gyeremekotthon fiataljainak közreműködésével. A rendhagyó módon 12 órától kezdődő istentisztelet végére érkezett a csoport - Molnár Károly tiszteletes és felesége Molnár Eszter társaságában. A történelmi emlékezés perceit Kossuth nóták tették hangulatossá, megteremtve azt a forradalmi légkört, amelyet 1848 március idusán élhettek át elődeink.


Az előadás után a csoportot ifis lányaink vendégelték meg az általuk elkésztett szendvicsekkel, üdítővel, kávéval. Az idő szükös volt, ugyanis délutánra a havi ifi-találkozóra várta mind a kutyfalvi, mind a marosbogáti  fiatalokat a Mezőbodoni gyülekezet. Ott is elhangzott az előadás, több mint 150 fiatal előtt. A Mezőbodoni találkozóra is emlékeztessenek az alábbi képek...


2012. március 17., szombat

Szülinapos ifi..

Ezen az estén is "rendhagyó", inkább különösen jó ifi volt, nemcsak a Nagy Noémi Brigitta 17. szülinapját jelentő torta miatt, hanem kis csoportunk együttes igeolvasása, éneklése és közössége okán. Az ajándék-csokor 11 szál piros rózsája ha meg is szárad majd, az eltelt 17 évet megköszönő imádságunkat hiszem, hogy hallotta és nem felejti el az Élet Ura.
Köszönjük a tortát, Isten éltessen Noémi!
balról: Dénes Erika, Nagy Noémi Brigitta, Kovács Levente, Székely Levente és Anita, Jakab Ibolya, Kapás Anita Piroska és Barabás Katalin.

2012. március 10., szombat

Ifi-nőnap 2012

És ha az idősebb nemzedék tagjai nőnapot ünnepeltek, akkor már az ifisek sem akartak lemaradni egy nőnapi ifi-estről, amelyre szombaton, március 10-én került sor a parókia irodában. A tiszteletes asszonynak adott rózsaszál nyitotta meg a nőnapi ifi-t, amelyen a bibliai rész és éneklés után a hozott sütemények és üdítők elfogyasztása mellett éreztük jól magunkat kis közösségünkben.


Székely Anita, Nagy Noémi, Gyarmati Brigitta, Székely Levente, Dénes Erika, Barabás Katika, Kapás Anita Piroska és Jakab Ibolya az IFI-nőnapon.
Székely Csilla Imola tiszteletes asszonnyal...

2012. március 9., péntek

Nőnap a parókián - 2012 március 8.

Március 8. napjának délutánján nőnapi meglepetésként öt asszony közeledett a parókia felé. Kezükben torta, ajándék és virág, amelyeket a tiszteletes asszonynak szándékoztak átadni a nőnapi köszöntés mellé. Köszönjük!

László Anna, Gyarmati Mariska, Drágos Katalin, Barta Klára, Jakab Anna és Bükkösi Erzsébet
a nőnapi asztal körül